Az Alagút közepén hatalmas farkaskutya tévelygett. Előre tett néhány lépést, azután megfordult, ellenkező irányba iramodott, majd keresztül-kasul keringett céltalanul és rémülten. Egy gépkocsi szigorú tülkölésére jobbra ugrott, egy ellenkező irányból érkező motorkerékpár ugyanakkor szinte elütötte.

Egy hölgy állott a járdán, kezét szívére szorította, halkan füttyentett. A kutya a hang irányába figyelt, majd felügetett a járdára, a hölgyre nézett, várakozón állt.

Elindultak együtt. Kiértek az Alagútból, a járda szélén a kutya megállt a hölgy mellett, illedelmesen megvárta a rendőr jelzését, azután újra elindult mellette. A hölgy lopva lenézett rá. Vajon hogy hívják az állatot, és mi a szándéka? Halkan mondta:

– Lord!

A kutya vidáman felpislogott hozzá, szelíden vakkantott. Jó, tehát Lord. Ballagtak tovább, a kapuhoz értek, felmentek az emeletre, a lakásba, és Lord előresietett, amikor a hölgy feltárta az ajtót.

Lordot megetették, megitatták, ápolt bundáját egy régi kefével kifényesítették, leheveredett a kályha elé, két lábát előrenyújtotta, szemmel láthatólag jól érezte magát. Ekkor megérkezett a ház ura. Hát ez mi? – kérdezte, mintha nem látná, hogy hatalmas, szép farkaskutyával áll szemközt. Szigorú volt és szűkszavú. A kutyának távoznia kell. Még ma kitelefonál a Gyepmesteri Telepre, hogy vigyék el Lordot. Az asszony könnyezett. Mi lesz Lorddal a Gyepmesteri Telepen? Semmi, mondta zordonan a ház ura. Hetekig is jól tartják, amíg a gazdája jelentkezik érte. Ha nem jelentkezik az illető gazda, eladják Lordot.

Így is történt. A telepről azt felelték, hogy még aznap, de legkésőbb másnap eljönnek a kutyáért.

A hölgy minden csengetésre összerezzent, és elhomályosodott a szeme. Csak tíz óra tájban nyugodott meg, amikor még mindig senki sem jelentkezett Lordért. A ház ura bezárta az előszobaajtót, készültek lefeküdni, de előbb még egy ideig eljátszottak a kutyával. Adj pacsit, mondta az úr, és Lord előrenyújtotta a jobb lábát. A másikkal is, hangzott a parancs, és az állat engedelmesen a bal lábát is belefektette a férfitenyérbe. A házaspár nevetett, simogatták a szép fényes, okos fejet, azután az ágyban még sokáig elbeszélgettek a jövevényről.

Másnap a ház ura a szokottnál korábban kelt. Felesége kérdésére röviden odavetette:

– Sétálok egyet Lorddal, mielőtt elviszik.

Sétáltak nagy egyetértésben, az asszony meg lesietett a mészároshoz némi csontokért. Délben megjött a férje, és azzal nyitott a szobába:

– Elvitték már a kutyát?

Még nem. Az úr dörmögött, micsoda hanyagság, ők igazán nem tarthatják ezt a hatalmas állatot – de azért örvendezőn elmosolyodott, amikor Lord elébe sietett és felszólítás nélkül odanyújtotta először az egyik, majd a másik lábát.

Estére két ember csengetett az előszobaajtón, és elvitték Lordot. Furcsán üres volt a lakás, az asszony sírdogált, a férfi haragosan rászólt, utóvégre hogyan képzelte, talán azt remélte, hogy ők megtartják a kutyát? Hiszen akkor új lakásba kellene költözni, cselédet kellene fogadni, és megfelelőbb állás után nézni, miből akar etetni ilyen hatalmas állatot, és a többi. Az asszony nem felelt, megszeppenten abbahagyta a sírást.

Négy hét múltán, vasárnap, sétára indult a házaspár. Mehetnénk az Illatos út felé, mondta a férfi, meglátogatjuk Lordot, ha még ott van. Villamosra ültek és rohantak az Illatos útra. A portásfülke előtt a férfi már lihegett. Négy hét előtt behoztak egy nagy farkaskutyát. Megkerült már a gazdája? Nem? Nagyszerű… bár ők éppen csak látni szeretnék az állatot, ha már erre jártak…

Nagy csaholás, vidám, kurta vakkantások fogadták őket, amint beléptek a hangárszerű épületbe, ahol a kóbor kutyák tanyáztak. Lord ott feküdt ketrecében, és amikor megpillantotta kétnapos gazdáit, kedvesen előrenyújtotta jobb lábát.

A férfi száguldott az irodába, nagy sietve lefizette a Lordért járó néhány pengőt, visszament a hangárba, füttyentett, azután hármasban kivonultak a kapun. A férfi nem nézett a feleségére, egész hazáig ki sem nyitotta a száját, mint aki zavarban van valamiért.

 

Forrás: Háy János, Kőrössi P. József (szerk., 1999): Az ember és a kutya (Magyar írók novellái a kutyáról). Palatinus Kiadó, Budapest. ISBN 963 9127 80 9

Kép: Francisco Goya kutyát ábrázoló alkotása, amit a saját házának vakolatára festett valamikor 1819 és 1823 között, később a kép átültetésre került vászonra.

Reklámok