Megrázó, megosztó, és végtelenül elkeserítő téma következik. Alig bírtam rávenni magam, hogy írjak erről, szóval azok az állatszeretők, akik nem bírják elviselni a tehetetlen düh érzését, inkább ne is olvassanak tovább. Én szóltam.

 

Képzeljétek el, hogy kutyák vagytok a 19. század végén. Kisebb-nagyobb nyomorúságban éltek, hiszen ekkor még nem védte a kedvenceket állatvédelmi törvény, nem vitték őket a legkisebb bajjal is állatorvoshoz… Szóval képzeljétek el, hogy egy napon pórázon fognak, felfektetnek egy asztalra, talán még egy-egy potya simi is megesik…. Majd belélegeztetnek veletek egy éter nevű altatószert, amitől kidőltök. Kis idő múlva elviselhetetlen fájdalommal ébredtek: levágták a fületek és lábatok, különféle bemetszéseket végeztek rajtatok, mindezt fájdalomcsillapítás nélkül. Köröttetek magukat emberinek, értelmesnek, felvilágosultnak tartó kétlábúak figyelik érdeklődve a szenvedéseiteket. Nem tudjátok, mi történik és miért, csak azt, hogy a fájdalom elviselhetetlen, de rövidesen minden érzés megszűnik, amikor az egyik kétlábú, akibe még szorult némi érzés és már nem bírja tovább nézni a szenvedéseiteket, a kezét a torkotokra szorítja, jó erősen, amíg már nem sírtok és nem mozdultok többé…

élve boncolás képzőművészet tudomány állatkísérlet
Emile-Edouard Mouchy: Fiziológiai demonstráció egy kutya élve boncolásával. Olajfestmény, 1832.

A történet nem kitaláció, Horace Nelson kanadai orvos a jegyzetei között részletesen leírja az ilyen és ehhez hasonló élve boncolások menetét. Kutya után kutya, mind ilyen és ehhez hasonló szenvedéseket élt át szerte a világban. (Természetesen nem csak kutyákkal végeztek ilyen kísérleteket, de a blog témájából adódóan én most csak erre fókuszálok.) A legszomorúbb az egészben, hogy az említett kísérletet azért végezték, hogy az orvosi iskola tanulói számára demonstrálni tudják az altató hatását, miközben azt már egyébként sikeresen alkalmazták embereken.

Több, világszerte elismert 19. századi író és művész is kifejezte ellenszenvét az élve boncolással kapcsolatban:


Lev Tolsztoj (1828-1910): „Azt gondolom az élve boncolásról, hogy ha az emberek jogot éreznek arra, hogy elvegyék vagy veszélyeztessék más élőlények életét a többség érdekében, nem lesz határa a kegyetlenségüknek.”


Mark Twain (1835-1910): „Úgy gondolom nem vagyok kíváncsi arra, hogy az élve boncolás hasznosítható eredményeket hoz az emberiség számára vagy sem. Az, hogy hasznosíthatóak az eredmények, nem szünteti meg az ellenséges érzelmeimet vele szemben…”


George Bernard Shaw (1856-1950): „Az élve boncolás a társadalom megrontója, mert még ha növeli is az emberiség tudását, az emberi jellem és karakter kárára teszi azt.”


 Felmerül a kérdés: jogunk van-e más érző élőlények életét kockáztatni és elvenni az emberiség előrehaladása érdekében? Mielőtt bárki indulatból rávágná a választ, néhány gondolat pro és kontra:

  • Egyes állatkísérletek teljesen haszontalanok voltak az emberiség számára, sőt félrevezetőnek bizonyultak és olyan gyógyszereket fejlesztettek általuk, amelyek később emberek halálát okozták. Ugyanakkor számos olyan esetre is van példa, amikor állatkísérletek komoly áttöréseket hoztak a tudomány eredményeiben és ennek köszönhetően rengeteg ember életét mentették meg, és mentik meg még ma is.
  • Ha az ételért és ruházkodásért képesek vagyunk nyomorúságos körülmények között, ipari szinten szaporítani, nevelni és legyilkolni más érző élőlényeket, akkor az orvostudomány fejlődéséért is megtehetjük ugyanezt, és képmutató vagy tudatlan, aki másként vélekedik.
  • Ha szeretteink egészsége és élete a tét, akkor a legtöbben bárkit és bármit képesek lennénk feláldozni értük.
  • Az állatok ugyanúgy öntudattal rendelkező, szenvedni képes élőlények, mint az emberek. A kutyák értelmi és érzelmi képességei például bizonyítottan hasonlóak egy 3 éves gyermekéhez. Ennek tudatában hogyan merészel bárki is jogot formálni a kínzásukra?
  • Eleve milyen erkölcsösségre utal az, hogy értelmi szint, faj, küllem vagy populáció alapján döntjük el, hogy melyik állat érdemes a halálra? Azért kísérleteznek állatokon, mert ők is olyanok, mint az emberek, de erkölcsileg mégsem aggályosak a kísérletek, mert az állatok azért mégsem emberek? Hogy van ez?
  • Kinek van joga azt eldönteni, hogy mi az a szenvedés és áldozat, ami még igazolható az emberiség túlélése érdekében? Arról nem is beszélve, hogy a túlélés már rég nem ezen múlik…
  • És ha már itt tartunk, mennyire veszélyes dolog ilyen szinten belenyúlni a természetes szelekcióba?
  • Azért kell állatoknak szenvednie, hogy olyan embereknek az egészségvédelmére fejlesszenek gyógyszereket, akik szinte mindent megtesznek azért, hogy beteggé váljanak? (Lásd elhízás, dohányzás, alkoholizmus és társai…)

Lehet, hogy ez nagyon lehangoló kijelentés, de ahogy ezen a témán gondolkodtam, a témával kapcsolatos ambivalens érzéseim forgatagában újra és újra oda jutottam, hogy az egész emberi társadalom valahol mélységesen és visszafordíthatatlanul el lett cseszve, és az egész Föld az összes lakójával együtt kell, hogy elviselje ennek a következményeit.

Ugyanakkor teljesen mindegy, hogy ki mit gondol vagy érez a témával kapcsolatban, azzal, hogy igénybe vesszük azokat a szolgáltatásokat és termékeket, melyek közvetve vagy közvetlenül a történelem folyamán állatok (vagy netán emberek…) élete árán kerültek kifejlesztésre, magunk is részeseivé válunk ennek a kizsákmányolásnak.

Szóval amikor legközelebb bekaptok egy fejfájás-csillapítót, vagy igénybe veszitek az összeomlófélben levő magyar egészségügy egy szolgáltatását, jussanak eszetekbe mindazok, akik akaratukon kívül is az életüket – és kínkeserves halálukat – adták és adják még ma is a mi jobb létünkért.

élve boncolás képzőművészet tudomány állatkísérlet
A Barna Kutya szobra a londoni Battersea parkban. A kutyát több szár másik fajtársával együtt az ottani egyetemen élve felboncolták, és emlékükre 1906-ban az állatvédők szobrot emeltek, amit orvostanhallgatók később ledöntöttek. A mostani szobor 1985 óta áll.

És ha már úgy esett, hogy erre a világra kerültünk, a legkevesebb amit megtehetünk, hogy gondját viseljük önmagunknak, az egészségünknek, és mindent megteszünk azért, hogy az életünk ne legyen hiábavaló időpocsékolás. Nem csak önmagunkért, hanem azokért az áldozatokért is, akiknek az életüket vették el a mi jövőnkért.

Végezetül pedig ahogyan Lewis Carroll, az Alice Csodaországban szerzője mondta egykor:

„Az emberiség, ha nem is változtatta mennyországgá a Földet az embereknek, legalább pokollá tette azt az állatok számára…”

Források:

Reklámok