Két ivartalanított szuka és egy ivaros kan kutya gazdájaként, amikor a kutyák és a szexualitás kapcsolatára gondolok, önkéntelenül is az a komikus (és sokkal inkább a dominanciával kapcsolatos) jelenet jut az eszembe, amikor az egyik ivartalanított szuka kutyám nagy beleéléssel hágja az ivaros kan kutyámat, aki eközben értetlenül néz. Szerepcsere csak elvétve fordul elő, és már nem egy járókelőt megmosolyogtatott ez a jelenet. De hazánkban, a kóbor kutyák országában ki ne látott volna már az utcán párzó négylábúakat? Nem volt ez másképp évezredekkel ezelőtt sem.

 

Valószínűleg az ebek azon szokása, hogy nyilvánosan párosodnak vezetett ahhoz, hogy a maja és azték indiánok kultúrájában a kutyák a paráznaság és a szifilisz jelképeivé váltak, Indiában pedig a kutya lábnyoma a nemi vágy szimbólumaként volt ismert. A pogány szemiták papjait is kutyákkal asszociálták, és az a hír járta róluk, hogy szodómiát követtek el a templomaikban. A kutyák könnyelműséggel és szexualitással való képzettársítása már az antikvitásban is megjelent, az ókori görögök előszeretettel használták a görög küón (= kutya) szót szexuális sértésekkel összefüggésben, prostituáltak jelzőjeként. Tudomásom szerint Görögországban a mai napig használatos negatív jelző a nőkre a Szkülla szó. Szkülla a görög mitológia egyik kutyafejű tengeri szörnye, aki olvasta az Odüsszeiát már találkozhatott a leírásával.

A szuka kutya a hetéra jelképe, a mindenkor párzásra késztető bestiális ösztön megtestesítője, nem csoda hát, hogy az angolban a she-dog (= kutya nő) kifejezést használják azokra a nőkre, akik minden férfinak odaadják magukat. Ha ez még nem lenne elég, a mai napig szokás mondani a pajzánkodó, hancúrozó emberre: kutyálkodik, vagy tájszólással élve ebelkedik. Mindezeket figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy a képzőművészetben is előszeretettel ábrázolták az ebeket a promiszkuitás jelképezésére.

Ugorjunk vissza az ókori görög arisztokrácia homoerotikus világába! Kenneth F. Kitchell kutatása szerint bevett szokás volt a férfi szeretők között kutyákat ajándékozni egymásnak, mely szokásról még Arisztophanész is megemlékezett. Jellemzően az idősebb férfi (erastes) ajándékozta a kutyát vonzalma jeléül a fiatalabb férfinak (eromenos). Számos olyan homoerotikus jelenetet ábrázoló vázafestmény maradt fenn, melyen kutyák láthatóak a férfi szereplők társaságában. Az alábbi képen szereplő edényen azt láthatjuk, ahogyan egy férfi udvarlási szándékát kifejezve egyik kezével a másik fél arcához, másik kezével pedig a nemi szervéhez nyúl, mely mozdulatot a mellette levő kutya is utánozza.

Hasonló jelenetet láthatunk a következő képen is:

Talán innen eredhet, hogy a Szentírásban a templomi kéjelgők (hierodulák), azaz kultikus prostitúciót folytató személyek szimbolizálására is az ebeket használják, legalábbis a Magyar Katolikus Lexikon kutya szócikke szerint a következő szövegrészek tartalmaznak ilyen irányú megjegyzéseket:

“Ne vidd semmiféle fogadalmad (teljesítésére) kéjelgésnek díját vagy kutyának árát az Úr, a te Istened házába. Mert az Úr, a te Istened szemében mindkettő utálatnak tárgya.”

(Szent István Társulati Biblia, Második Törvénykönyv 23:19)

“A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak.”

(Szent István Társulati Biblia, Jelenések könyve 22:15)

A promiszkuitással összefüggő ábrázolást láthatunk a valenciai Selyembörze (Lonja de la Seda) gótikus építészeti remekművén. Meglehetősen pajzán kedvükben lehettek a szobrászok, itt ugyanis egy emberalak ragadja meg egy kutya hátsó fertályát, és véleményem szerint ebben a jelenetben a kutya többnek mutatkozik, mint az ember legjobb barátja. Az építményen számos más erotikus jellegű szobor található.

A festészetben kutatásom alapján először Hans Memling 1485-ös A földi hiúság és az isteni megváltás allegóriája szárnyasoltár részletén jelennek meg a kutyák, mint a könnyelműség jelképei a meztelen női alak mellett:

Később Tiziano is ekképpen ábrázolta a kutyát az Urbinói Vénusz című 1538-as festményén, de a Danaë második verzióján és a Vénusz és az orgonás Cupidóval című mű néhány példányán is.

Azonban az a gondolat sem elvetendő, hogy a szőrös kis ebek a provokatív meztelen női test ellensúlyozására szerepelnek ezeken a reneszánsz műveken.

John Ruskin műkritikus szerint Carpaccio Két velencei hölgy című 15. századi festményén kurtizánokat láthatunk, és ennek megfelelően a kutyák a hűség helyett az érzékiség és szexualitás jelképeként vannak jelen az alkotáson.

További érdekesség, hogy a francia nyelvben használatos az avoir du chien szólás, mely szó szerint annyit tesz “van kutyája”, átvitt értelemben olyan nőkre használják, akit az aktuális értékrend szerint szépnek, kívánatosnak tartanak. Az angolban pedig éppen ellenkezőleg, ha valakire azt mondják, hogy she/he is a dog (= ő egy kutya), az jelentheti, hogy az adott személy egyáltalán nem vonzó, hanem csúnya. Ők egyébként a fox, azaz róka szót használják a szép, vonzó emberekre.

Remélem sikerült egy új szemszögből bemutatnom az ember legjobb barátját. Ha tetszett a poszt, kövesd a blogot, mert még rengeteg érdekességet fogok megosztani négylábú társainkról.

Források:

Reklámok